A Quarter Horse valószínűleg az Amerikai Egyesült Államok
legősibb lófajtája. Az egyik legnépszerűbb lófajta a világon. Az
Egyesült Államokon kívül mintegy 40 országban megtalálható. A
ménestörzskönyvében mintegy 4 millió állatot tartanak számon.
Eredete
A vadnyugat lovát, ismertebb nevén a „négyszázas lovat” (Quarter Horse), a 18. század végén az amerikai Virginia
államban kezdték el tenyészteni. Tenyésztésénél a honi pónikat
keresztezték az angol telepesek által behozott versenylovakal. A pónik a
spanyolok által az Újvilágba
behozott lovak vadon élő utódai. A vad környezetben való élet, valamint
a több generáció óta folyó tenyésztés következtében a lovak
ellenállóképessége megnőtt, méretük viszont csökkent, és értékes
tulajdonságaik is elsorvadtak. Az első gyarmatosítók a magukkal hozott
lovakkal keresztezték, hogy valamivel nagyobb, de fürge és ellenálló
fajtát nyerjenek. Az ilyen módon kialakult fajta nyilvántartására és a
tenyésztés összefogására alakult meg az American Quarter Horse
Association Amarilloban (Texas, USA) 1940-ben. Ettől kezdve beszélhetünk
a quarter horse fajta fajtatiszta tenyésztéséről. A tenyésztés során az
angol telivérrel történő cseppvérkeresztezés megengedett.
A keresztezésből származó ló igen jó rövid távú vágtázónak bizonyult.
Ezért ezeket a lovakat hamarosan már kifejezetten a „négyszázas
futamhoz” (négyszáz méteres, egyenespályás versenytáv) tenyésztették, ez
volt a telepesek különösen kedvelt versenyszáma,innen ered a quarter
név is( quarter jelentése:negyed).
A szívós „négyszázas ló”, a vadnyugat lova, a nagy marhacsordák terelésénél is eszményi hátaslónak bizonyult.
Története
A negyed mérföldes verseny az Egyesült Államokban már a XVIII. század
közepén is igen közkedvelt volt. A kezdeti időszakból maradt ránk Steel
Dust legendája. A történet színhelye egy texasi kistelepülés, az alig
pár tucat házból álló McKinney. A lóversenyt a fél mérföld hosszú
főutcán rendezték. Az egyik egy fiatal, tüzes versenyló Old Monmouth
volt. Megjelenése mindenki tetszését elnyerte, hiszen tele volt
energiával, és sugárzott róla, hogy alig várja, hogy futhasson. Ezzel
szemben a vetélytársa, Steel Dust egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy
versenyló. 150 centiméteres termetével, hidegvérűekre emlékeztető
formájával, túlzott nyugodtságával szemmel láthatóan semmi esélye nem
volt a győzelemre. Ami azonban végképp nevetségessé tette sok néző
szemében, az a kora volt. Az emberek csodálkozva kérdezgették, mit
kereshet egy 12 éves egy gyorsasági versenyen. A lovak starthoz álltak.
Rajt! És a két ló elindult. Old Monmouth hatalmas ugrásokkal haladt, de a
kicsi mén a nyomában. Amikor a két ló már majdnem a táv feléhez ért,
Old Monmouth lovasa a pálcáért nyúlt, míg a Steel Dust lovasa semmit nem
tett. És lássatok csodát! Steel Dust 3 lóhosszal megverte fiatalabb
társát. A célbafutás után a kis mén lovasa egy éles fordulattal
visszafordította és hirtelen megállította lovát. A másik mén a lovasával
a hátán vadul elszáguldott mellettük, és eltűntek a fák között. Old
Monmouth versenytávja egy mérföld volt, Steel Dusté pedig negyed
mérföld. A kis Steel Dust ezzel a győzelmével új irányzatot indított el
az amerikai sportban. Negyed mérföldes távon a Quarter Horse máig is a
leggyorsabb, legyőzhetetlen fajta.
Jellemzői
A ló marmagassága körülbelül 1,40-1,50 méter, testtömege általában 500-600 kilogramm.
Zömök, erős testfelépítésű. Feje rövid, száraz, homloka széles. Nyaka
középhosszú, martájéka kevésbé kifejezett. Mellkasa széles és mély.
Törzse viszonylag rövid, erős és széles, így a nyereg a lovaglásnál jól
felfekszik; válla hosszú, dőlt. Fara kerek, széles, erős, jól izmolt.
Lábai karcsúak, patái kemények. A hátsó része olyan erős, hogy könnyen
áthalad a keskeny kanyonokon, hogy gyorsan képes a galoppból megállni.
Leggyakoribb sárga színben, de valamennyi egyéb színben is előfordul.
Mint arra elnevezése is utal, negyedmérföldes távon a leggyorsabbként
nyilvántartott lófajta. Felettébb kemény, kitartó, megbízható.
Kiegyensúlyozott karakterű, ragaszkodó természetű. Gyors és fordulékony.
E lovak többségére jellemző, hogy jó érzékük van az egyes állatok
csordából való leválasztásához. Mindehhez hozzátéve még szelíd és
jóindulatú.
Hasznosítása
Megérdemli a legsokoldalúbb ló címét: kiváló családi hobbiló, pólóló,
vadász- és militaryló. Negyedmérföldes távon verhetetlen versenyló.
Kétségtelenül a legkiválóbb képességű cowboyló. Kivételes hátaslovat
láthatunk benne, de nagyon jó igavonó is. Könnyű lovaglású ló, amit
Európában főleg a western lovassportban használnak. Észak-Amerikában
galoppversenyeken, ugrósportban, militaryban, díjlovaglásban,
fogatsportban valamint a farmok munkalovaként és hobbylóként használják.
Európai tenyésztésének célja a sportló- és hobbylóként történő
hasznosítás. Ez utóbbira rendkívül szelíd és nyugodt természete, könnyen
kezelhetősége teszi ideálissá.
Sokak szerint azért páratlan marhaterelő, mert tud a szarvasmarhák
fejével gondolkodni. Ebben a Quarter horse egyelőre valóban veretlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése